Lectorium rosicrucianumaz arany rózsakereszt szellemi iskolája

2015/8.3. évf./8. szám

magazin

a LéLek sötét éjszakája

Számok, életszabályokés kompetencia

Johannes Amos Comenius:a VILÁG ÚTVESZTõJEÉS A SZÍV PARADICSOMA

Az Arany Rózsakereszt filozófiájába bevezetőinternetes tanfolyam

Létezik egy aranyfonal, egy „királyi út” amely megtört valóságunk labirin-tusából az Igazság felé vezet. Az a célunk, hogy segítsünk megtalálni ezt az ösvényt, és élő kapcsolatban bejárni azt. A tanfolyam anyagait, regisztráció után 7 levélben küldjük el Önnek. Feltett kérdéseire igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt válaszolni.

az arany rózsakereszt út, a transzfiguráció ösvényeEzt a ragyogó fonalat szeretetből, bölcsességből, ismeretből (gnózisból) és cselekedetből fonták. Mindenekelőtt azonban egy ösvényről van szó, ame-lyet ténylegesen járni lehet, és amelyet a maga eredeti formájában minden vallás megmutatott. Sem mester, sem beavatott nem adhatja át az Igazságot másvalakinek.Mindenkinek a saját erőfeszítése árán kell hozzá áttörni, kitartással leküzdve minden ellenállást és nehézséget, amivel az úton szembetalálkozik. Ezt pedig csak egy belső átalakulási folyamaton keresztül lehet elérni, amelyet „lélek-újjászületésnek” vagy „transzfigurációnak” nevezünk. A Szellemi Iskola megmutatja tanulóinak az ösvényt, és megtanít arra, hogyan kell azt bejárni. Célunk, hogy minél széleskörűbb módon tájékoztassuk arról a „királyi út”-ról, a transzfiguráció gnosztikus ösvényéről.

tartaLom

programajánló Novemberi programok.... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .2

cikkek Orfeusz éneke.... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .4

Orfeusz legendája... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8

Orfeusz – a mítosz... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .12

A sötét ólomtól a fénylő aranyhoz vezető út... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .16

Az orfikus misztériumok és a szirének.... . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .22

IMPRESSZUM

Lectorium Rosicrucianumhttp://lectorium.huhttp://lectoriumrosicrucianum.org

magyarországi Lectorium rosicrucianum egyesület

2528 Úny, Pelikán konferenciahelyhttp://e-pentagram.hu

Elérhetőség:e-pentagram@lectorium.hu

A lélekvezető

A túlvilági út egyik legfonto-sabb nézete a vezetettség. Ez olyan, magasabb tudat által való-sul meg, aki az ébredező Lélek útján annak mestere, valójában: önmaga.Nem csak a hagyomány, a mí-toszok kora, a középkori iroda-lom foglalkozik behatóan azzal az úttal, amelyet be kell járni, hogy megismerje létezésének titkait az ember, hanem mo-dern, népszerű alkotások is. Ahogy Danténak Vergilius, Bormester Mihálynak Henoch és Keresztelő János, úgy egy más dimenzióban, a Száll a kakukk fészkére főhősének, McMur-phynak Serteperte Főnök, aki egyben a jézusi lét állapotának manifesztációja is.Tudomásul kell vennünk azt, hogy az elhivatottság legelső rezdületétől kezdődően a Lélek a vezető, aki egyre dicsőbb alakjában szabadul meg a múlt megkötöttségétől. A személyiség, akiben egyre jobban erősödik az a belső hang, az üdvre vágyás, kivetülésként éli meg ezt a vezetést, olyan nagyszerű alakban, akibe ka-paszkodhat. Végül is a jelenlegi állapotát meghaladó tudatiság élménye ez. A mikrokozmosz intelligenciája, mindazon pozi-tív tapasztalatok összessége, amelyek a megszabadulás útja felé terelgették az embert.

e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu2

miskolci centrum18. szerda 16:30 Nyitott óra 17:30 Templomi elmélyülés24. kedd 17:30 Nyilvános előadás25. szerda 16:30 Nyitott óra

szegedi centrum18. szerda 19:00 Egység-felelősségtudat- irányulás Elmélyülés a Rózsakereszt Szentélyében

Dunaújvárosi centrum

18. szerda 18 óra Nyilvános centrumügyelet, könyvtár 25. szerda 18 óra Nyilvános centrumügyelet, könyvtár 28. szombat 18 óra Elmélyítő szolgálat29. vasárnap 10 óra Templomszolgálat

Budapesti centrum18. szerda 17-19 Nyitott óra-könyvtár 20.30 Templomi elmélyülés25. szerda 17-19 Nyitott óra-könyvtár28. szombat 18 óra Elmélyítő szolgálat29. vasárnap 10.00 Templomszolgálat

ProGramajánLÓ – centrumaink ProGramja

November

megújító konferencia – Úny2015.11.14-15. szombat-vasárnap

3

ProGramajánLÓ

lectorium rosicrucianumarany rózsakereszt szellemi iskolája

Utazás a sivatagon átIdőpont: 2015. 11. 13. (péntek) 19.00 óraHelyszín:MagNet Ház, Boróka Terem Budapest, VI. Andrássy út 98.

Minden sivatagban van OÁZIS.Miképpen lehetséges oda eljutni, hogy a Lé­lek végre szomját olthassa az Élő vízzel?Egy adott pillanatban megszólal bensőnkben a szfinx, aki a sivatag homokjában csaknem teljesen elsüllyedt már, és most megváltásért esedezik.

A szfinx az embert életének háromszoros misz tériuma elé állítja:• Honnan jöttem?• Ki vagyok én a legmélyebb lényemben? • Hová tartok, mi a rendeltetésem?

A szfinx a belső tudás őre, az Isteni eredet ősemlékezete.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, ke­resőt, aki a szíve mélyén érzi, – sőt – bizto san tudja, hogy kell lennie világunkban OÁZIS­nak is!

Házigazdák: Az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolája Budapesti Centrumának vezetői

Részvételi díj: 1500 forint teljes árú jegy, nyugdíjas és diákjegy: 700 forintSzeretettel várjuk az előadásra, és az ehhez kapcsolódó beszélgetésre!

ki volt orfeusz? annak ellenére, hogy neve már rég csak elfeledett idők emlékeként cseng a fülünkbe, figyelemre méltó, hogy ez a mi-tológiai félisten az emberiséget a mai napig befolyásolja. 4 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

Orfeusz éneke

e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu Orfeusz éneke

Élete visszhangját még ma is felfedezhetjük a művészetekben, és talán még azt is sejtjük, hogy Orfeusznak több mondanivalója van számunkra, mint ami a zene, a költészet és a festészet által elterjedt róla.

Sokáig csupán annyit tudtak Orfeuszról, hogy egy nagy beavatottnak kellett lennie, aki Trákiából származott, és aki énekével még a poklot is meg tudta lágyítani. A történelmi híradások olyan gyérek voltak, hogy ezek alapján még a létezését is teljesen kétségbe vonták. Homérosz sem közöl sokkal többet, mint hogy Trákiát egykor legendás papkirályok kormányozták, akik közül az egyik Orfeusz volt.

Edouard Schuré Orfeuszt Apolló fiának nevezi, Trákia főpapjának, és az isteni nap őrzőjének, aki elhozta nekünk az egyetemes igazságot. Mindezt pedig nem filozófiai gondolatrendszerbe szorította, hanem olyan dalokban és költeményekben fejezte ki, amelyek mélyen hatottak az emberek érzéseire. Így csendült fel általa a tiszta éterek önkéntelen visszhangja. Mindehhez pe-dig hangszerként a héthúrú lantot, a mágikus „Phorminxet” vagy „Lyrát” használta.

Mit játszik Orfeusz e mennyei hangszeren? A hét húr az isteni harmónia hét hangját szólaltatja meg. Ezzel – mint beavatott – fel-hívja az eredeti teremtés fénycsengését, és el-hozza életterületünkre tiszta étereinek rezgé-sét. Ez különlegesen tiszta helyeken történt, ott, ahol a szív magasabb rezgésre tudott hangolódni. Ezeken a helyeken az emberi sejtek fogékonnyá tudtak válni az új éterek csengésére, az orfikus énekre. Így kelt életre az emberben egy új érzék, egy új képesség, amely fel tudta fogni a fény térségeinek su-gallatait. Ez az ő éneke.

Az „Orfeusz” szellemi név, a föníciai „Ar-Pha”-ból származik, amely „fénnyel gyógyító”-t jelent. Fényzengésével lecsillapítja alacsony rezgéseinket – meg-szelídíti a vadállatokat –, és megnyitja a rendszert az új élet tiszta éterei számára – és ez válik gyógyulásunkra.

Az orfeuszi misztériumtant soha nem foglalták írásba. A történelem előtti kultuszhelyek és a bolgár sírleletek felfedezése óta azonban mégis rekonstruál-hatunk valamit a trák Orfeusz-kultuszból. Megállapították, hogy képeken és

5

6

díszítéseken sokféle rejtett ábrázolása megtalálható. Felismerhetünk egy nagy istenanyát, akit a kultikus áldozat által felszabaduló isteni erő őrzőjeként számtalan sziklán ábrázoltak. Egy Dionüszosz-vázán az isteni áldozatot, mint izgalmas áldozati jelenetet úgy ábrázolják, hogy a halálról és újjászületésről ad hírt számunkra.

A trákok legendás bika-állata a magát feláldozó istenfiú szimbóluma, aki kiontja életet ajándékozó vérét – az isteni sugárzást –, amely a föld ölébe folyik. E felett trónol a nagy istenanya. E cselekedet által a bikaisten meghal, és egyidejűleg a nagy istennő mindent körülölelő erejében, annak fiaként születik újjá. Az istennő kezei két megszelídített kutyát tartanak, amelyek e természet hajtóerőit jelképezik.

Orfeusz volt a közvetítő, a tanító, aki szavaival a tiszta teret, vagy az isteni vi-láganyát felhívta. Amit az ősi mítoszokban Orfeusznak neveztek, az egy erő, amellyel az ember az életanya, az őrző gyógyító étereire fogékonnyá válhatott. A szent erő eme áldozata őbenne megy végbe, ha ő is meghozza saját áldo-zatát, vagyis közvetlenül, spontánul reagál, és értelmi tevékenysége már nem akadályozza őt.

Trák valószínűleg egy nimfa volt, aki olyan dallamokat ismert, melyekkel fájdalmat tudott orvosolni vagy elő-idézni, aszerint, hogy mi szolgálta job-ban a gyógyulást. Róla nevezték el Trá-kiát, melyet korábban Perkének hívtak. Perke sziklát, csúcsot vagy követ jelent. De ez volt a neve az istenanyának is, a tiszta elv megtestesítőjének, melyben a szellemtűz fellobbanhatott. Hegycsúcs-nak, de ugyanakkor a barlang mélyének is tisztelték.

Trákia és Frügia még ma is tele van sziklaemlékekkel, kőtrónokkal, oltárok-kal és sziklafülkékkel. Ezek a kő és a fény összeolvadásának a bizonyítékai, ame lyek ezen kívül születési helyként és sírként is szolgáltak. Ezek a tanúkövek nyilván-

valóan a Krisztus előtti megalitikus sziklaemlékek csoportjához tartoznak. Ezek azon szent kövek tiszteletét fejezték ki, amelyekben az isteni dallam

e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

Orfeusz éneke

megdermedt. Mint kőkoszorúk, dolmenek, menhírek, trónok, lépcsők, fülkék és oltárok, megtaláljuk őket Indiától egészen Angliáig.

A kőfaragás a kezdetek óta kultikus tevékenységnek számított. A megmunkált kő mindenütt azt közvetítette, hogy az anyag titokzatos szerkezeteiben isteni erő működik, és arra a pillanatra vár, amikor az isteni hős eljön, és énekével megváltja megdermedt dallamát.

Ez még Tamás evangéliumának szavaiból is kihallatszik: „Emeljetek fel egy követ, és ott megtaláltok engem.”

Minden misztérium olyan emberi hősről beszél, akinek át kell küzde-nie magát a földi élet sötét mélységein, hogy megtalálja a fény elveszettnek hitt és elfeledett erőit, és engedje, hogy azok feléledjenek benne. Így lesz a keresőből küzdő, akinek önmaga ellen kell küzdenie, amíg fel nem ismeri, hogy a fénynek kell győzelmet aratnia felette. Belátja, hogy régi létét fel kell áldoznia, hogy az újra megtalált örök erők hathassanak benne. Ez az áldozat a lény teljes megváltozásához vezet. A küzdő legyőzetik az isteni akarat által, és megtapasztalja, hogy régi lényének összetörésével az örök élet újra szabad-dá válik. Trákiában a kőemlékek egyek voltak az életanyával, aki a fényerőt isteni tűzzé alakította át. Ezt a tüzet nevezték a fiúnak: Apolló-Dionüszosz-nak. Mindkettő ugyanannak az isteni lénynek a nézete. Orfeusz Apollónak, a napistennek a fia, azé a nagy íjászé és sárkányölőé, akinek isteni nyilai min-dig célba találnak. A fénycsendülések Orfeusz mágikus eszközei, a tökéletes harmóniák, amelyekkel ez az istenfiú helyet készít az emberben a szellem áldozatának, a szétdarabolt Dionüszosz-nak. Ezt a helyet találja el a nagy íjász, hogy azt, ami hozzá tartozik, ami ő maga, a sokféleségből az egységbe vezesse.

7

8 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

Orfeusz legendájaAz orfizmus egy misztériumvallás, amely a trák költőről és dalnokról, orfeuszról szóló mítoszokra nyúlik vissza. e vallás középpontjában egy halhatatlan emberi lélekbe vetett hit áll. Ez a lélek megmenekülhet a testben történő újraszületések kerekétől, ha tudatára ébred az anyaghoz fűződő kötelékeinek, és megtisztítja magát tőlük. Ez a lélek Orfeusz kedvese, Euri­diké.

Orfeusz legendája

Apolló és Dionüszosz az ősanya és az isteni nap két nézete, két fia. A naplo­goszt, amely egy hírnökön keresztül fejezi ki magát az anyagban, minden mí­toszban és legendában jelképesen „megölik”, de ő ismét feltámad a halálból.

A legenda szerint Apolló napigéjének Orfeusz új hatalmat ad, amikor lelkesítő énekével ezt az igét újra elhozza az időbe, összeköti Dionüszosz misztériu­maival, és ismét hatásossá teszi. Apolló a szellem hatalmát és erejét jelképezi, Dionüszosz pedig az általa fel­idézett lelkesedést, csábítást, inspirációt és eksztázist. Miu­tán Orfeusz újra meghozta és prédikálta az igét, végső tet­tével feláldozza magát. Szét­tépik a trák asszonyok, vagy – egy másik verzió szerint – a titánok, és tagjait szétszórják a földön. Lénye áthatja a Földet, és minden atomot megérint Orfeusz isteni dala.

Az orfikus hagyomány szerint Orfeusz széttépése után a titá­nokat büntetésképpen Zeusz villáma halálra sújtja. Az em­ber ebből a hamuból, a titá­nok anyagi maradványaiból keletkezett, azonban magában hord egy isteni, dionüszoszi elvet is. Eme isteni szikrán keresztül birtokában van a halhatatlan léleknek, Euridikének, akit viszont meg kell váltani.

Euridikét megmarja egy kígyó (az anyag jelképe), és meghal a saját világában, s így az alvilágba – a mi világunkba – kényszerül. Orfeuszon, a szellem hírnökén elhatalmasodik a bánat, és Hádészhez, az alvilág istenéhez és felesé­géhez, Perszefonéhoz közeledik. Belecsap lantja húrjaiba, s szívettépő énekbe kezd elveszett szerelméről. Az alvilág lakói könnyekig meghatódnak. Igaz ugyan, hogy még senkinek sem sikerült, de Orfeusz bizonyos benne, hogy éneke meggyőzi Hádészt. A szerelem istenének nincsen talán hatalma a halál birodalma felett? És valóban, ennyi szeretettől megérintve Hádész előhívja Euridikét a ködökből. Orfeusz engedélyt kap, hogy Euridikét felhozza az al­világból, azzal a megkötéssel, hogy felfelé vezető útján nem pillanthat hátra. Amennyiben ez mégis megtörténik, úgy – ahogyan a legenda egyik változa­tában megmaradt – Euridiké elveszik az ő számára. Euridiké Orfeusz mögött

9

10 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

halad, és kétségbeesetten kérleli őt, mert az nem akar ránézni. Kialudt volna iránta érzett szerelme? Orfeusz a részvéttől megindulva elfelejti a feltételt, és megfordulva megpróbálja szerelmét átölelni – de erre Euridiké ismét eltűnik az alvilágban, az idő és a múlt ködébe veszve. Hiába kérleli a megtört dalnok Káront, a révészt, hogy még egyszer vigye át a Styxen, amaz kérlelhetetlen: „Egy teremtett lélek sem kelhet át a Styxen. Csak azokat viszem át, akik az árnyékvilágnak rendeltettek.”

Az alvilág a mi világunk, az alvó lelkek világa, melyben a kikelet, a virulás és az elmúlás törvényei ha-tározzák meg a dolgok folyását. A századokkal dacoló valódi szerete-tet itt nem találják meg. Mégis, csak az igazi szeretet képes megtörni a varázslatot, és felébreszteni az alvó lelket. Orfeusz mítoszában Euridiké engedett a világnak. Ezért Orfeusz-nak, a szellem dalnokának, ő egye-lőre elérhetetlen. Orfeusz csak felté-tel nélküli szeretet által hozhatja őt vissza az alvók világából, ám akkor nem kételkedhet, tehát nem nézhet

hátra. Orfeusz újból és újból visszatér Trákiába, ahol megénekli a szellem iránt érzett szeretetét, és Euridikét keresi. Énekei feletti dühükben a trák asszonyok vagy a titánok széttépik Orfeuszt, tagjait pedig szétszórják a földeken. A Föld örökké siratja Orfeuszt, kiáradnak könnyének folyamai, és a madarak, az ál-latok és a sziklák is sírnak. Orfeusz feje és lantja lefelé sodródnak, míg el nem érik a tengert, s a legenda szerint Leszbosz partjaira vetődnek. Feje számára oltárt emelnek, és lantja csillagkép formájában felvétetik az égre.

Közelebb a Zenhez 11

Orfeusz zenéje úgymond felvonja az embereket a mindennapok életének szintje fölé, kie-meli a létért folyó örökös küzdelemből. Más szavakkal: Az ember leteszi a fegyvereket, amelyek az ebben a világban való túléléshez szükségesek, ahol „az erősebb joga” és a „felfalni vagy felfalatni” törvénye uralkodik. Az ösztönök (a vadállatok) és szenvedélyek nem játszanak már uralkodó szerepet. Az agy-gerincvelőrendszerben (az ember rendsze-rének életfájában) az idegfeszültség az égi zene rezgési tere által nyugalomba kerül, és az én-ember megkeményedett, megkristályosodott kifejezési formái (a sziklatömbök) megmozdulnak, könnyebbekké és kevésbé hátráltatóakká válnak.

Orfeusz szobor Trákiában – Kardzali, Bulgária

12 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

Orfeusz – a mítOsz

OrfeuszBarbara Hepworth szobra

e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

Amikor Orfeusz megtalálja Euridikét, ak-kor a gomolygó köd nyomasztó csendjé-ben és Hádész koromsötét birodalmában Euridiké követni kezdi őt a felfelé vezető spirálisokon, az alig járható ösvényeken és a mély szakadékok mentén. A szellemmel való újraegyesülést kereső lélek így megta-pasztalja az Istentől való elhagyottság nagy magányát. Ám ebben a magányban legyőzi a természet-ego ijedtségét, és a feneketlen mélységbe zuhanástól való félelmét. A lélek vakon bízik a számára még nem látható szellemi vezetőben, akinek azonban hallja az énekét és érzi a jelenlétét.

Euridiké addig a pontig tud a beavatási úton menni, amíg meglátja a felső világ fé-nyét felcsillanni Hádész birodalmának ka-puján át. Ez az a pont, ahol áttör egy új tudat és megvilágítja az ösvényét. A mítoszban ekkor sokak számára hihetetlen fordulat következik be: Orfeusz, aki ezidáig semmi-lyen lépést sem hallott a háta mögött, most hátratekint, hogy Euridiké követi-e! Ugyanabban a pillanatban észreveszi kedvese árnyékát, aki kezét feléje nyújtva tovatűnik, és visszasüllyed a sö-tétségbe.

A görög misztériumbölcsességben ez a fordulat – az általános értelmezés-sel ellentétben – éppen a végleges megszabadulásra utal. Dionüszosz szin-tén háromszorosan hal meg, melyet misztériumai is kihangsúlyoznak. Az első, a kígyóharapás általi halál Euridikét megszabadítja anyagi kifejezé-si formájától. Mivel lelke még nem fejlődött ki tökéletesen, az ösztönös szen vedélyek (Ariszteusz alakjában) lehúzzák az alvilág sötétségébe. A sze -retet azonban megmenti: Euridikét Orfeuszhoz fűződő feltétlen bizalma lépésről-lépésre elvezeti a világossághoz.

Így veszíti el a vágylény egyre inkább a befolyását felette. Abban a pil-lanatban, amikor a felettes természet világossága közvetlenül összekap-csolódik vele, képessé válik arra, hogy végleg megváljon alantasabb vágylényétől. Így végül olyan halált hal, amelyen keresztül lehetővé válik a valódi menyegző Euridiké, a megszabadult lélek, és Orfeusz, az örök

13Orfeusz – a mítosz

Orpheus és EuridikéAuguste Rodin szobra – Metropolitan Múzeum

14 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

szellem között. E mítosz némely változatában ugyanis arról van szó, hogy Orfeusz és Euridiké az istenek világában örökké tartó két-egységgé egyesülnek, melyről a „lant” csillagkép maradandóan tanúskodik az em-beriségnek.

Orfeusz Plútó birodalmában – az alvilágban – Euridikét keresi. Krisna leszáll a pokol birodalmába, és hetedik fiúként megmenti hat fivérét. Jé-zusról azt mondják, hogy alászállt a sátán birodalmába, hogy megmentse Ádám lelkét, aki az anyagi ember jelképe. A sátán birodalma talán nem az anyagi létterületünk? A beavatási rítusok egyik legfontosabb tar-talma az alászállás az anyag és a sötétség birodalmába azért, hogy on-nan, mint az „örök üdvösség napja” térjünk vissza. Ez a témája az összes Orfeuszról és Héraklészről szóló történetnek egészen Krisnáig és Krisz-tusig. Orfeuszt is elpusztítják, és minden ellenállás nélkül hagyja, hogy „megöljék”, miközben felkiált: „Én meghalok, de az istenek élnek!”

A legenda szerint Orfeusz volt az, aki Apolló napigéjének új erőt adott, miközben újra megelevenítette. A naplogoszt minden le-gen dában és mítoszban „meggyilkolják”. Orfeusz elhozta és kihirdette az igét, és fel-támadt a halálból. Hierofánsként, főpap-beavatottként ezt mondja: „Megnyilvánítom nektek a világok, a természetlélek és az isteni lény titkait. Egyetlen lény uralkodik a leg-magasabb egekben és a földi mélységben is: Zeusz, a mennydörgés istene, Zeusz az éteri. Ő a legmélyebb bölcsesség, a legerősebb gondolat, a legdrágább szeretet. Uralkodik a Föld mélységein és a legmagasabb egeken. És ha a halovány árnyak újra elérik Isten csil-logó szívét, akkor égő fáklyává válnak. Di-onüszosz pedig feltámad, még teljesebben, még élőbben, mint valaha a térségekben.”

Ez Dionüszosz-Orfeusz halálának miszté-riuma.

13Bevezetés a Zenbe és a Za-Zenbe

aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni

Mióta a misztériumok az emberrel egyetemben a földi vi-lágba ereszkedtek, azaz a reorganizáció lehetősége öröktől valóan jelenlévő az életünkben, ismert, hogy ezek a misz-tériumok nem az egyes ember libidóját akarják helyrebil-lenteni. Az őshagyomány időben való manifesztációja, azaz a kez-detek kezdete óta törekvése az embernek, hogy vissza-állítsa azt a rendet, egységet, amelyből született, és amelynek megértése és újraszületése csak az addigiak meghaladásával történhet meg, azaz: a megtöretés, a bukás eredménye egy magasabb létállapotban való megszületés, dicsőségről dicsőségre.A misztériumok, amelyek Jézus Krisztussal váltak kinyílva valóvá, a lét több síkján történnek meg magukba ölelik a teljességet.A legtriviálisabb állati vágyból születő ihletettség is saját maga meghaladását óhajtja, azt a lehetőséget, amely a teret kitágítja, határait eltörli.Minden misztérium jelen van a hétköznapokban, az ünne-pekben, és a beavatottság nem jelent feltétlen megszabadu-lást, csak tovább lépést, de minden esetben minőségi ugrást az előző tudatállapotoz képest. Ez érvényes akár az örökkévalóság, az univerzális teljesség szintjén is, amely-ben meghal és újjászületik a Mindenség.A halál értelme ez. Minden halál értelme ez, az új kibonta-kozásának lehetősége, az elért határokon való átbillenés, átröppenés.A halálban minden odavész, ami régi volt. A misztésznek, annak, aki a lélek útján a halál kapuján belép, találkoznia kell, szembesülnie kell mindazzal, amit a saját maga kép-zetei szőttek, annak a felbontásra váró szőttesnek, amit világnak alkotott... ami ragyogó volt ebben a valóságban, törött, homályos, matt lett.A túlvilágjárások mind erről a találkozásról szólnak. A lélek sötét éjszakája, amelyben az ön valóját megismerni vágyó jelölt részt vállal voltaképpen búcsúzás, elengedés, a meg-rekedt áramok feloldása, eloldozása.

Az emelkedő orfeusz

Richard MacDonald szobra

16 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

a sötétólOmtól a fénylőaranyhOzvezető út

Régóta élő feltételezés, hogy mie­lőtt a Szellemről beszélhetnénk, először az anyagnak kell léteznie – először a tudattalannak kell meg jelennie, és a tudat csak ez után következik. röviden szólva: a sö tét ség megelőzi a világosságot. Mostanában azonban egyre erő­sebbé válik az a meggyőződés, mely szerint valószínű, hogy a régi feltételezésnek pont az ellenkezője igaz: mármint, hogy kezdetben a Világosság van jelen – ez az állítás teljesen megfelel a sok évszáza-dos szellemi hagyománynak is.

A sötét ólomtól a fénylő aranyhoz vezető út 17

Kezdetben, még mielőtt a Napról és a Holdról beszélhetnénk, a Világosság van jelen, a teremtő Világosság, fény-energia formájában. Ez az eredeti fény- energia azóta sem változott, még mindig és mindenütt aktív. Egyidejűleg azon-ban ez a Világosság – bármely okból is történt így – érzékszervi észlelésünk számára anyagba sűrűsödött megjelenésében mutatta meg magát, stabil anyag ként, melyet anyagi tárgyaknak és különálló testeknek észlelünk. Ezért úgy tűnik, hogy a Világosság az anyagban született testbe is be van zárva, így azt gondoljuk, hogy birtokoljuk a Világosságot – sőt, teljesen tévesen úgy véljük, hogy mi magunk is ez a Világosság vagyunk.

Az eredeti Világosság perspektívájából nézve azonban ezek a testek csupán árny-alakzatok, illúzió-formák, melyek az „Il-lux-ion”-ból, vagyis a hamis világosságból keletkeztek. És ugyanígy magától értetődik – akármennyire is tagadjuk szünet nélkül mindennapjaink gyakorlatában –, hogy mélyen bennünk még mindig létezik az isteni Világosság, lényünk eredete. Ez a Vi-lágosság pedig éppoly sugárzó és elpusztíthatatlan, mint amennyire rejtett és félreismert.

Ez az eredeti, bennünk még látens módon megmaradt Világosság arra van ítélve, hogy rejtett Világosság legyen, mert nincs kifelé vezető pályája, hiszen nem tud rajtunk keresztül sugározni. Olyan fényforrás, amely – lelkünk mélyére vetett fénymagként – még nem tud kicsí-rázni.

Ennek oka az, hogy főképpen olyan dol-gokra irányítjuk a figyelmünket, amelyek nappali és éjszakai életünkben eltérítenek bennünket belső fény-természetünktől, mi pedig saját magunkat állítjuk önelégülten a középpontba, a nyilvánosság fontosságát jelentő fényszóró elé. Bármennyire is elbűvöl azonban bennünket a körülöttünk lévő sok-sok sok lidércfény, mégis, félünk a sötétség hatalmától: annak a sötétségnek a hatalmától, amely körülvesz minket, de ugyanakkor bennünk magunkban is ott szunnyad.

Így élünk fogolyként az árnyjáték határai közé zárva, világosság és sötétség között, és még semmit sem tudunk a valódi, isteni Világosságról, mert tuda-

18 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

tunk csupán a saját, elsötétedett világosságunkat érzékeli, és azt gondoljuk, hogy ezzel a világossággal megvilágítottuk az értelmünket.

Ez a helyzet egészen addig a pillanatig, amíg a valódi, belső Világosság egy felvillanásának sikerül áthatolnia a tudatunkhoz, amely a villámhoz hasonlatosan, egy pillanat alatt történik. Ekkor láttuk a Világosságot, de elsötétült lényünk miatt ez nyugtalanságot kelt ben-nünk. Láttuk ugyan a Világosságot, de még nem teljes-ségében – és most saját lényünk sötét szakadékával ál-lunk szemtől szemben. Egyelőre még kilátásunk sincs arra, hogy a fojtogató sötétségből kiutat találjunk. Várakozásunkkal ellentétben, a megvilágosodáshoz és megszabaduláshoz vezető ösvény elején ezért mindig egy mélypont következik. Ekkor semmi sincs, ami még segíthetne rajtunk, hanem csak saját belátásunk éles fényszórójával kényszerülünk bevilágítani a zavaros helyzetet, melybe kerültünk, és így megláthatjuk a vi-lágosság és a sötétség bennünk dühöngő harcát.

Ekkor ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint Dante, aki élete feléhez érve felfedezte, hogy eltévedt saját élete erdő-rengetegében – vagy mint Rózsakereszt Krisztián, akinek a házát húsvét előestéjén egy vihar alaposan megrázta – vagy Saulus, akit egy villámcsapás ledobott

a lováról, és napokig nem látott, amíg csak Paulus-szá nem vált.

A sokkal régebbi időkből pedig Ozirisz, a Naphős példája szól hozzánk, aki-vel közös az isteni fény-természetünk – de neki sem sikerült azonnal min-den. Látjuk, hogy noha a Napistentől származik, mégis a Földön, Egyiptom-ban uralkodik. Ebben az alakjában ő valódi fényhordozó, a termékeny ország védelmezője, a napsárga magé, amely a káprázatos napfényben érik meg. De Ozirisz nemcsak ez – nemcsak az isteni szellemi Világosság képviselője, ha-nem megjeleníti azt az embert is, aki saját énjének káprázatától elvakulva visszaél ezzel a világossággal. Önmagával eltelve fürdik a Világosság „luxu-sában”.

És a következmények gyorsan megmutatkoznak. Vajon féltékenység az, ami sötét testvérét, Séthet arra hajtja, hogy megölje őt, hogy azután saját maga léphessen a trónra – vagy talán bosszú azért, mert Ozirisz házasságon kívüli gyermeket nemzett Séth feleségével, Nephtysszel? Akármi is az oka, Séth

19A sötét ólomtól a fénylő aranyhoz vezető út

ravaszul tőrbe csalja Oziriszt, ólommal lezárt koporsóba rakatja, és bele-vetteti a Nílus sötét vizébe.

A gyászoló Ízisz özvegyi ruhát ölt – innen ered a „fekete Ízisz” elnevezés – és Nephtyst társul maga mellé véve bejárja az egész országot, mígnem egy cédrusfa alatt megtalálja az annyira siratott férjét rejtő ládát. Mentési tervét azonban Séth keresztülhúzza, mert bátyja holttestét tizennégy részre vágja és szétszórja az országban.

Így szól a régi mítosz. Mindent elmond nekünk arról a látszólag kilátástalan állapotról, amelybe a megvilágosodást kereső utunkon kerülünk: elmeséli, hogy fény-természetünk tragikus módon be van zárva, és így el vagyunk választva a Világosságtól, ugyanakkor halálos, sötét erők vesznek körül bennünket – „a halál árnyékának völgyében” járunk, ahogy ezt egy bib-liai kép felidézi. Korábban önfejűségünk hamis fénye vezetett félre minket – most azonban ön-magunk sötét tükrébe bámulunk, kiszolgáltatva saját sötét ellentermészetünk bosszúálló erőinek.

Mint minden Naphős, mi is arra vagyunk ítélve, hogy elnyeljen minket Tiamat, a sötét tengeri szörny, amely minden világosságunkat elrabolja – le kell szállnunk létezésünk alapjáig, az alvi-lág ős-káoszáig. Ez a kényes állapot az alkémia nyelvezete szerint a „Nigredo”, a sötét fázis, l’oeuvre au noir.

Nem véletlen, hogy az ehhez a szakaszhoz ren-delt fém a sötét ólom, az uralkodó bolygó pedig a halott Szaturnusz. Az „al-chymi” kifejezés jelen-tése egyébként „a fekete” – valamikor Egyiptom neve volt („Kemet”), mely-nek jelentése szintén „fekete”. Hasonló vonatkozás, hogy az antik misztériu-miskolákban a jelöltnek három napot teljes sötétségben kellett eltöltenie.

Ez a szakasz egy nehézségekkel teli, lefelé vezető utazás, a leszállás, vagy Des census, amellyel elérhetjük a mélypontot – ennek a leszállási szakasznak meg kell előznie a felfelé haladási folyamatot, az Ascensus-t. Teljes türelemre kény szerülünk, mert ekkor olyan helyzetben vagyunk, amelyben mi magunk semmit sem tehetünk. Most az a fontos, hogy mozdulatlanok maradjunk, mint Ozirisz, és ne álljunk ellent ennek a leszállásnak.

20 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

Ha nem akarjuk az ellenhatást még jobban felerősíteni, akkor teljesen el kell engednünk a gyeplőt. Úgy, ahogy korábban életösztönünk hatására a Világosságot még eltulajdonítottuk, most, a sötétség fojtogató szorításában sem szabad magunkat a sötét halálerőkkel összekötnünk – ugyanakkor, nem

szabad kibúvót sem keresnünk, önsajnálatba és a két-ség sötét gondolataiba merülve. Nem szabad ebből a belső harcból erőszakosan kitörnünk, hanem készen kell állnunk arra, hogy ezt a harcot teljességében átéljük. Az egyetlen módszer, amivel a sötétséget le-küzdhetjük az, hogy elfogadjuk: nem szabad figyel-men kívül hagynunk, nem szabad harcolnunk ellene, hanem egyszerűen engednünk kell, hogy átélhessük a folyamatot, amelyben mi magunk teljes önátadás-ban elmerülünk. A megvilágosodást a folyamat vé-gén csakis ennek az éjszakai pokoljárásnak a teljes átélése fogja meghozni számunkra.

A Naphős most a szörnyeteg hasában meggyújt egy tüzet, amely fényt hoz a sötétségbe. Csak az éjszaka sötétjében – ha már nem keressük a Világosságot ott, ahol az nem található – tudunk visszaemlékezni

eredetünkre, és csak itt ébredhetünk tudatára a csodás ténynek, hogy mi, magunk fényhordozók vagyunk. Csak ebben a helyzetben lehet az elrejtett szellemi Világosságot újra felfedezni.

Ezért kellett pokolraszállásunk során a régi fényeket kioltani, mindazokat a fényeket, amelyekkel önmagunkat és az életünket művi úton megvilágí-tottuk. Ekkor – még ha gyakran úgy látszik is, hogy a régi sötét hajtóerők dobálnak minket -, felébredhet bennünk a bizalom, hogy minden folyamat mögött a Világosság megszabadító hatása rejlik, az úgynevezett lux in ten-ebris, a Világosság, amely a sötétségben ragyog.

Az alkémia ezt az átalakulási folyamatot „Albedo”-nak nevezi, tekintettel a fehér fényre és az ezüst fémre – esetleg hallottunk már a megszületett új lélek karácsonyi Világosságáról is, amely szintén erre a szakaszra vonatkozó meg-fogalmazás. Csak most kezdődhet meg a hermetikus elválasztási folyamat, melynek során szeretetteljes belátással kell különbséget tenni a Világosság és a sötétség, a nehéz és a könnyű között.

Az egész leírt folyamat alatt sokáig úgy érezhetjük, hogy teljesen magunkra vagyunk hagyva. Ez azonban semmiképpen sincs így!

21A sötét ólomtól a fénylő aranyhoz vezető út

Térjünk vissza most röviden a történetünkhöz, különösen Ízisz szerepéhez a történetben. Ízisz a szó valódi értelmében az életet hozó világosságerő, amely képes a szellemi embert újra életre kelteni. Ízisz soha nem harcol – hagyja, hogy Séth elkövesse összes bosszúálló cselekedetét és gyilkossági kísérletét. Teljes figyelmét keservesen siratott férje megtalálásának szenteli, még akkor is, amikor célja eléréséhez különböző formamegnyilvánulásokon kell keresz-tülmennie.

Mivel így elnyeri a kánya-szárnyakat, képessé válik arra, hogy az összes égi irányt átkutassa, míg Ozirisz holttestének minden darabját egybe tudja horda-ni, majd szárnyának suhogásával a halott testet újra el tudja látni lélekkel. Így lesz Ozirisz az újra feltámadott szellem-ember, a kezdetektől fogva ragyogó, aki uralkodik a halottak birodalmán, aki az embereket el tudja vezetni a fel-támadás sugárzó reggeléhez.

Ezt a szakaszt az alkémia Rubedo-nak nevezi, az arany fény után, mely-et kisugároz. Ízisz és Ozirisz szellemi újraegyesüléséből Hórusz születik meg, aki átveszi Ozirisztől az uralkodást eme világ felett. Ő az, aki a végső küzdelemben le fogja győzni a sötét Séthet.

Amikor Hórusz ebben a harcban elveszíti az egyik szemét, újra Ízisz siet a segítségére: új szemet ajándékoz Hórusznak, egy Nap-szemet, amely lehetővé teszi, hogy a szellemi Világosságot megláthassa, egy mindent látó szemet, amelyre nemcsak ráesik a Világosság, ha-nem amelyből szintén Világosság sugár-zik. Ezért az ilyen embernek a szellemlélek hordozójaként felébredt szelleme és élő lelke van: ez Hórusz, az arany Nap-sólyom.

Új emberként már nem látszat-ember töb bé, hanem ténylegesen a Világosság-ban felébredt lény. Egy fénytest teljes ün-nepi ruhájába öltözve – az alkémia ezt a ruhát gyémánttestnek is nevezi –, amelyen keresztül a szellemi Világosság akadályta-lanul átragyoghat, ez az ember transzfigu-rált, mert az alkémiai folyamat összes transz mutációs szakaszát teljesítette. Ő maga megújulva, Világosság lett a Vi-lágosságból – a Kezdet Világosságából.

az Orfikus misztériumOk és a szirének

22 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

john William Waterhouse festménye1891

Az orfikus misztériumok és a szirének 23

Szeretnénk végül Orfeusz hagyományának egy további említésre méltó nézetéről szólni. A görög mitológiában két különböző énekstílusról beszél-nek, amelyek homlokegyenest szemben állnak egymással.

Az egyik oldalon Orfeusz talál-ható, akinek éneke felébresztheti az isteni magot az emberben. A másik oldalon pedig ott vannak a szirének, akik visszatartják az embereket a magasabb dolgok keresésétől, és varázslatos énekük-kel tévutakra csábítják őket.

A szirének kezdetben magasan fej - lett természetlények voltak, akik szárnyaikkal a művészetek legma-gasabb csúcsaira tudtak emelked-ni. Azokra a csúcsokra, amelyek a halandók világában még elérhe-tők, azonban már az isteni vi-lág határaiba ütköznek. Mivel azonban ők nem az isteni fajból származtak, ezért a szirének nem léphettek az isteni világba.

Az énekművészetben azonban olyan ügyesnek bizonyultak, zenei

tehetségük annyira kifinomult volt, hogy adott pillanatban azt hitték, hogy versenyre kelhetnek a múzsákkal. Önteltségükért megbüntették őket. Olyan lényekké változtatták őket, akik félig asszonyok, félig pedig madarak. Éles, vas tollakba öltöztették őket, és le kellett mondaniuk a szárnyaikról.

Sok mítoszban láthatjuk, amint a szírének szinte isteni és így nagyon is alattomos énekükkel tengerészeket (a misztériumok nyelvén: azokat, akik Odüsszeuszhoz hasonlóan hazafelé, valódi ren deltetésük felé törekszenek) veszélyes örvényekhez vagy sziklás partokhoz csalnak, ahol aztán hajóik szétforgácsolódnak.

Ismert a történet, melyben Odüsszeusz úgy tud ellenállni a szirének kísértéseinek, hogy

24 e-pentagram 2015/8 www.lectorium.hu

evezősei fülét viasszal tömeti be, önmagát pedig az árbochoz kötteti. Az argo-nautáknak is el kellett hajózniuk az aranygyapjú keresése közben a szirének előtt. Amikor azok ismét hallatták hívogató éneküket, az argonauták egyike képtelen volt ellenállni a magával ragadó hangoknak, kiugrott a hajóból és megfulladt. Az Argo fedélzetén ott volt azonban Orfeusz is. Gyorsan lantja után nyúlt, és annak dallamaival áttörte a szirének varázslatát, így a legény-ség többi tagja megmenekült.

A mítoszoknak ebben a modern tudatunk számára talán nehezen hozzáfér-hető nyelvezetében mégis tisztán hallható egy üzenet. Akit belsőleg megérin-tenek Orfeusz lantjának hangrezgései, azt választás elé állítják: Vagy együtt rezeg az isteni zenével, hogy így végül új életterületre mehessen be – vagy a csábító szirénekre hallgat. Ezzel pedig újra meg újra hajótörést szenved egy alapjaiban megtört létvalóság szikláin.

25Az orfikus misztériumok és a szirének

Terapeuták

A régi görögök sok misztériumiskolát ismertek (a „misztérium” szó a „mus­tes” = „beavatott” szóból származik; „mus” = „zárt szemek és csukott száj”), melyekből az eleuziszi kis misztériumok, és a nagy misztériumok vagy dio-níziák voltak a legismertebbek. Orfeuszt a nagy misztériumok alapítójának tekintették, melyek régi időkre nyúlnak vissza. Némelyeket 12 000 évvel ezelőt tre datálnak, azokba az időkbe, amikor az atlantiszi kultúra maradvá-nyai a Kaukázuson át Trákiába jutottak.

Orfeusz követői „Terapeutáknak” nevezték magukat, mert – miként tanítójuk – gyógyítókká kívántak válni. „Therapeutai” a görögben „gondozót – szol­gálót – tisztelőt” jelent:

• „gondozza” a tudatlanságban tévelygő és szenvedő embereket;• „szolgálja” az új életre keltett lelket;• „tiszteli” minden dolgok teremtőjét.

A történelmi időkben, Kr.e. 2000-től, több mint ezer évig egy tisztán orfikus beavatási mozgalomnak kellett léteznie az illegalitásban. Ugyanis a Kr.e. 6. században ismét előtérbe lépett a forrás. Delfiben a templom Apollónak, Orfeusz ap-jának volt szentelve. A múlt század végén olaszországi és krétai sírok-ban számos orfikus himnuszra bukkantak. Ezek arany táblákba vannak gravírozva, és utasításokat tartalmaznak a halál utánra (vagy a beavatásra), tehát azok számára, akik az „Orfeusz létra” fokait meg kívánják mászni, és tisztulásban, odaadásban és szolgálatkészségben élik életüket. Az egyik ilyen him-nuszban így szól az emberi lélek:

a Föld és a csillagos ég gyermeke vagyok;de nemzetségem (csakis) a mennyekből való.

Ha felébred az üdvrevágyás,Amelyet növel az anyag hitványságának tudata,Akkor szelíden és jól megfontoltan,Nem-cselekedve és halálra készen,Összemérem kardomat az idők éjszakájával,Magamat az örökkévalóságra bízva.

Auróra ragyogó hajnalpírja,Mely kötelességünk teljesítéséreNagy ünnepet ígér,Anyagot és lelket teljesen átalakít.Erőszerkezete: az Arany Szellem.